Szeretettel várjuk Balatonberényben a Vitorlás apartmanban, ahol nyugodtan és aktívan is eltöltheti a szabadidejét a párjával, vagy akár a családjával. Az épületben két apartman található, egymás felett, külön bejárattal. Az itt hirdetett maximum 4 fős apartman az emeleten található.
Balatonberény (és talán a Balaton) egyik legszebb része a ház előtt elnyúló partszakasz. Nyáron szabad strandként működik. Ősztől tavaszig nagyon csendes megnyugtató környezetben élvezhetjük a Balaton partot. Kisebb sétával a vitorlás kikötő előtt elhaladva a Csicsergő félszigetre jutunk, ahonnan a nemrégiben átadott megfigyelő pontból (kilátóból) csodálhatjuk a tájat.
Ha nagyobb sétára vágyunk, akkor a falut is felfedezhetjük, egészen a páratlan panorámával rendelkező szőlőhegyig sétálhatunk. Itt kialakításra került Hamvas Béla előtt tisztelegve egy úgynevezett bor út, illetve egy kilátó is.
A Hévízi-Tó egész évben várja a fürdőzni, gyógyulni vágyó vendégeket, autóval pár perc alatt Hévízen lehetünk.
A környék a fentiekben említett lehetőségeken kívül is rengeteg kirándulási lehetőséget rejteget a látogatói számára. Az utca elejében közvetlenül vezet el a Balatont teljesen körül ölelő balatoni kerékpárút. Kényelmesen és biztonságosan érhető el így például a kb. 15 km-re található Keszthely, ahol számos kulturális és sport program színesítheti pihenésüket.
Szeptember hónaptól akár két éjszaka is foglalható!
Foglalás: Vitorlás Apartman Balatonberény
A foglaláshoz először adja meg a tervezett érkezési és távozási dátumot az alábbiakban: