Bükfürdő gyógyfürdőjéről ismert, nyugodt hangulatú fürdőtelepülés, ahol a természetközeli környezet és a gyógyvíz élménye kéz a kézben jár. Az Apartman Hotel Bükfürdő zöldövezeti részén várja a kikapcsolódni vágyókat, a gyógyfürdőtől néhány perc sétára.
A szálloda négy különálló, háromszintes épületből áll, és összesen nyolcvankét egyszobás apartmant kínál. A gyógyfürdő főbejárata az „A” és „B” épületektől körülbelül öt perc sétával közelíthető meg, míg a távolabb eső „C” és „D” épületekből nagyjából tíz perc sétával érhető el. A recepció az „A” épületben található.
Apartmanok elosztása és alapfelszereltsége
Minden lakrészhez teljesen felszerelt teakonyha és saját fürdőszoba tartozik, valamint – az akadálymentesített szobák kivételével – loggia is rendelkezésre áll. A szobákban rádió, televízió, telefon és vezeték nélküli internet segíti a kényelmes pihenést. Mozgássérült vendégek számára speciálisan kialakított apartmanok is elérhetők.
Wellness és rekreáció a házon belül
Az „A” épületben található Ceragem-E Thermomasszázs és a só-szoba, amelyet a Himalájából származó kristálysóból építettek. Ezek a lehetőségek a büki gyógyvíz jótékony hatását is tökéletesen kiegészítik.
Gyerekbarát lehetőségek a legkisebbeknek
Az Apartman Hotel a családok legkisebb vendégeire is figyel: az „A” épület melletti zöld területen az előírásoknak megfelelő, biztonságos játszótér várja a gyerekeket. Megnyílt az „Apartmanó” gyermek játszószoba is, az apró vendégek örömére. Az épített játékok mellett egy biztonságos, sövénnyel bekerített, labdajátékokra alkalmas tér is a rendelkezésre áll.
Kisállattal érkező vendégek tudnivalói
Kisállattal érkező vendégek számára a „B” és „D” épületben kizárólag standard típusú szoba biztosítható.
További szolgáltatások
A szállodában elérhető az AHCafé kávézó, kerékpár-kölcsönzés, valamint központi széf is rendelkezésre áll.
Vendéglátás
Az Apartman Hotel étterme megújult, és egy korszerű, pergolás rendszerrel bővült, így immár négy évszakosan használható. A fejlesztésnek köszönhetően az étterem tágasabb és még barátságosabb környezetet biztosít. Legyen szó egy kellemes reggeliről vagy egy ebédről, itt minden alkalom különleges élménnyé válhat.
Fizetési tudnivaló
A megrendelt szolgáltatások teljes összegét érkezés napján szükséges kifizetni.
Egyéb tudnivalók
A hatályos törvények minden 14. életévét betöltött vendégnek érvényes fényképes igazolványra és lakcímkártyára van szüksége bejelentkezéskor. A recepción digitálisan beolvasott okmányokat a Vendég Információs Zárt Adatbázis rendszer legfeljebb két évig rögzíti. Okmány hiányában a szálloda köteles megtagadni a szálláshely-szolgáltatást.
Foglalás: Apartman Hotel Bük ***
A foglaláshoz először adja meg a tervezett érkezési és távozási dátumot az alábbiakban:
Apartman Hotel Bük *** felszereltsége, szolgáltatásai